Ezen az oldalon olyan képsorozatokat szeretnék bemutatni, amelyek együttesen többet adnak számomra, mint az egyes fotók és emlékezetesek valamilyen emlék vagy esemény, történet miatt.
Amennyiben ezen az oldalon úgy megtetszik egy fotó, hogy falra kívánkozik, kérem keressen e-mailben.
Feketetói vásár
Már több mint 200 éves (1815) az a dokumentum, amivel vásártartási engedélyt adtak Feketetó településnek.
Erdélyben, Magyarországról nézve a Királyhágó után 10km-el található. Csaknem színtiszta román település, itt találkoznak a környező hegyvidék lakosai az Alföld, Szilágyság, Kalotaszeg, Székelyföld felől érkező árusokkal és látogatókkal. Minden évben több vásárt rendeznek itt, a magyarországiak között leghíresebb az októberi, amikor négy napon keresztül a ruháktól a vasszögig, a szobabútortól a számítógépig mindent árulnak.
A vásári hangulat jellegzetes, félig balkáni, sok sátorral, feltűnő és estére maradó zenészekkel, kevés magyarral, annál több magyarországival, sok románnal, hangos cigányokkal.
Mérai juhbemérés
Méra egy magyar többségű község Kolozsvártól 15 km-re, Erdélyben.
A több mint 40 falut számláló kalotaszegi tájegység azon részéhez tartozik, ahol nagy részben megmaradt a népviselet, ez a mai napig is megfigyelhető, ünnepekkor különösen. Ruháik különösen díszítettek, emiatt a vidéket a környező falvakkal együtt Cifravidéknek is nevezik. Híresek a táncaikról és bivalytartásukról is.
Azon kevés települések közé tartozik, ahol a juhok közös fejését , amit helyben bemérésnek neveznek, a mai napig megtartják.
A bemérés egy kétnapos eseménysorozat, ami a juhok közös kihajtásától a másnap esti mulatságig tart, miközben számos régi szokást figyelhetünk meg.
Ettől a fejéstől függ a tulajdonosok egész éves járandósága, ezért ez az esemény nagy ünnepnek számít.
Egy eltűnt ház
A nagymamám házában sokat jártam. Gyerekkoromban is, de amíg ott lakott, később felnőttként is gyakran elkísértem a szüleimet, akik segítettek a ház körüli nehezebb munkákat ellátni, kertet rendben tartani, disznóvágást lebonyolítani.
Ilyenkor sokszor betévedtem a Mák-házba, amit korábbi lakójáról neveztek el és körbenéztem. Padlója földes volt, a kemence, a pusztán gombakasztóval szerelt szekrények, a régi festmények, a szalmával tömött, magas támlájú kanapé, a régi, sokszor nem ismert funkciójú tárgyak, az Olcsó Könyvtár sorozat 3 Ft-os példányaival telerakott fiókos szekrény (amit nálunk kaszninak neveztek) tartalma – mind egy másik, el nem mesélt világba nyitott betekintést.
Tudtam, hogy ez a ház nem fog sokáig állni és meg kellene örökíteni, ami benne van. Így néhány évvel nagymamám halála után egy nap lefényképeztem a külsőt és az ott lévő tárgyakat.
Aztán a házat el kellett adni és az új vevő lebontotta, de a helyére nem épített újat azóta sem. Az utcafronti fal még sokáig állt, később kitámasztották, hogy ne dőljön a ház előtt elmenőkre, végül azt is elbontották.
Csak az ajtó, az utcai ajtó maradt. Ott áll, mintha összekapcsolná az évszázadokat, az eltűnt régi világ szóban elmondott és írásban, hangfelvételen, gondolatban megmaradt emlékeit a maiakkal.
Pedig tudom, hogy csak én gondolom így… Hiszen ez csak egy ajtó a semmiben. De a fotók megmaradtak.
A weboldal cookie-kat használ. Részletek
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.