2019-ben hirdették meg először a Magyarország 365 fotópályázatot. A pályázatot a kormányzat indította, a kiírás szerint:
„A Pályázat célja, hogy bemutassa Magyarország természeti és tárgyi értékeit, ünnepeit és mindennapjait, továbbá erősíteni a hazaszeretet, a közösségek és a generációk közötti kötelékeket.”
A pályázatra három kategóriában lehet beküldeni képeket:
- Természet és táj
- Épített és tárgyi örökség
- Életképek
Jelentős pénzdíjak vannak, a díjazott képeket nemcsak a zsűri, hanem a közönség is választhatja. A beküldött fotókból 365 db-ot az online felület mellett nyomtatott kiadványban is megjelentetnek.
2020-ban sikerült bekerülnöm ez utóbbi körbe és a napokban kaptam meg a kiadványt. Jó súlyos, a tartalom nézegetése sokáig fog tartani…
A kiválasztott fotó, a már máshol is sikert aratott Hullámok című kép, ami Nógrád megyében készült tavaly tavasszal.
Hozzászólás küldése